Bemutatkozás

image

Dr. Téglás Attila vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán végeztem, mint okleveles jogász 2014-ben, a jogi szakvizsgát 2017-ben tettem le. Ezt követően szintén a Szegedi Tudományegyetemen családjogi szakjogászi diplomát szereztem 2020-ban.

Nagyapám jogtanácsos, Édesanyám közjegyző, Édesapám pedig ügyész volt, három unokatestvérem szintén jogász, akik közül ketten ügyvédek. Mindezek alapján elmondhatom, hogy a családom már több generációra visszamenőleg foglalkozik a jogtudomány különböző területeivel, így lehetőségem van a felmerülő jogkérdéseket családom tagjaival is megvitatni, sokszor szoktuk így a munkánk során egymást segíteni.

Szakmai tapasztalatomat tekintve tanulmányaim mellett már 2006 óta közjegyzői irodában dolgoztam, mint irodai ügyintéző, majd 2016-tól közjegyzőjelöltként, majd 2018. januárjától közjegyzőhelyettesként végzetem a munkámat. A közjegyzői irodában sok tapasztalatot szereztem a hagyatéki eljárással, a fizetési meghagyásos és végrehajtási eljárással, valamint az egyéb közjegyzői hatáskörbe tartozó eljárásokkal kapcsolatban. 2023 januárjától alkalmazott ügyvédként, majd 2024-től egyéni ügyvédként dolgozom, mely tevékenységem során már a közjegyzői hatáskörébe tartozó eljárásokon túl olyan jogterületeken is szakmai tapasztalatokat sikerült szereznem, mint például a cégjog vagy a büntetőjog.